Annyi mindenről szeretnék írni, nem is tudom, hol kezdjem! Legyen mondjuk az elején egy kis "visszaemlékezés"! Karácsonyra mindenkitől a Világ Legjobb Ajándékait kaptam. Anyáéktól egy Sizzix Big Shotot, Dorcikámtól lila sálat, sapkát,békás táskát-by ügyes, aranyos norvég néni- Pistitől pedig X-faktor koncert jegyet! Kicsit most térjünk ki az utóbbira! December 23-án volt a koncert és én már reggel óta lázban égtem, még a szemeim is x-ben álltak- nah jó ez kicsit erőltetett volt.... :) Meg kell mondjam mindenesetre, hogy megadtuk a módját, csinin kinyaltuk magunkat:
Na és X-pózba vágtuk magunkat! (Jaj, mellékesen a kép sarkában látható dátum ne zavarjon meg senkit, csak műszaki zseni családunk még nem volt képes beállítani normálisan a dátumot az elmúlt 2-3 évben! Na de majd jövőre! Akár egy újévi fogadalom is lehetne!) Nem sokkal a kép elkészülte után el is indultunk Pestre és már kb egy órával a konci kezdete előtt ott dekkoltunk a Papp Lászlóban. Ismételten sikerült kijátszanom a biztonsági őröket, gond nélkül bevittem a palackos vizet és a kaját! Ennyit az óvintézkedésekről. (Megnyugtató, hogy ennyi erővel TNT-t, vagy nitro-glicerint is becsempészhettem volna akár a kedvenc fekete kis Puma táskámban....) Viszont azt az egy órát is hasznosan töltöttem el, vittem a kis hímzésemet -az Anyának karácsonyra készülő könyvjelzőt- és öltögettem, míg le nem kapcsolták a világítást. Kicsit késve kezdtek, de megérte várni. Az első "bizsergető" élmény Nicholas Hallelujah-ja volt. Már a beválogatáson is elolvadtam ettől a daltól, de hát így élőben....katarzis!!!! :) (Pisti, ha olvasod ezeket a sorokat, akkor ne értsd félre!) Aztán jött az örök kedvenc Király L. Norbi, aki szintén sokkal, de sokkal jobb volt élőben és hatalmas show-t csinált! Veca is gyönyörűségeseket énekelt, főleg azért a szép magyar dalért voltam odáig! Na de inkább nem sorolnám fel az összes részletet, ami megragadott mert akkor soha nem érnék a végére! Nagyon jó kis bulit csináltak Faktor Fiúk,-Lányok, imádtam minden percét, úgyhogy ezúton is egy hatalmas köszönet Pistinek! Befejezésül egy kis videó, amit csak lájkolni lehet :)
Ugye milyen jó? :) Köszi, hogy ellátogattál az oldalamra! Még egyenlőre nem kívánok senkinek boldog új évet, mert még készülök egy bejegyzéssel! :) Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése